Bened völgyében állt egykor az Árpád-házi királyok vadászkastélya. A tatárok ezt is megrongálták, ezért az országépítő IV. Béla király pálos szerzeteseket hívott a Pilis hegység közepébe, s meghagyta nekik, hogy építsenek kolostort maguknak. Hétszáz méter magas hegyekkel körülvett völgyben éppen kemény, viszontagságokhoz szoktatott férfikezek kellettek, hogy köveket kövekre rakva a terv szerint szépen felépüljön a pálos szerzetesek kolostora.

Judit megérkezve a völgybe, már csak a romokat találta. Hét évszázadot kellett a múltba visszamennie, hogy a romok helyén képzeletében felépítse a kolostort. Az eligazító táblák olvasása után leült egy terebélyes fa árnyékába, és elképzelte, mi késztethetett nyolcszáz évvel ezelőtt valakit arra, hogy a közösségből kilépve a kolostor rendjét válassza. Rájött, hogy közel áll hozzá is ez az életfelfogás. Hegyek, csend, nyugalom, határozott erős társak, akikben megbízhat, mert azok is megelégelték a hétköznapi élet csalárdságait. 

Aztán elképzelte a magyar teleket itt, ahol messze nincs ma sem egy üzlet, pláza, színház, mozi, sőt annakidején még tévé sem volt, elzárva éltek a világtól, nem jutott el hozzájuk a madagaszkári vagy kubai felkelők híre. A falu nincs messze, de nyolcszáz évvel ezelőtt ott is önellátó volt mindenki, télen csak fonni, kukoricát morzsolni jöttek össze a tűzhely lángjánál. És délután négykor már besötétedett. 

Tatárjárás

Szörnyű lehetett a tatárok híre, de amíg csak beszéltek róla, addig a pletyka borzongató  öröme csiklandozhatta a lányok, fiúk képzeletét. Aztán sírás, jajgatás, tűzvész kísérte az útjukat. Ide nyugatra csak a véres söpredék érkezett. A birodalomalkotó, törvénytisztelő tatárok valahol Kínától a Kaszpi-tengerig építették világbirodalmukat. Azt képzelték, hogy ha már elfoglalták Perzsiától Kamcsatkáig a földet, ez a kis félsziget, Európa könnyű zsákmány lesz. De Európába beletörött a foga a tatároknak is, a törököknek is, sőt a harmadik keleti hatalom is hamar meghúzta a határt Sopronnál. Ám a pilisi pálos kolostor kihalt a keleti bitorlók harcai révén. Mindnyájan a kereszténységre fenték a fogukat. Így most már csak a szépen elrendezett romokon gondolkodhatunk az akkori életről.

Remeték

Meglehet, hogy abban a régi korban talán a remeték életét választottam volna, ha kiűznének a kolostorból. A Legény és a Leánybarlangban már az ősi korokból maradtak emberi nyomok. Minden bizonnyal a remete-lelkű egyének itt húzódhattak meg, ha nem vágytak vissza a földesúri kötelmek közé.

Engedelmesség

Magamról jól tudom, hogy hajlamosabb volnék remete-életet élni, mint engedelmeskedni a jobbágysorsnak. Leginkább a kiáradt folyók sodorta fához tudom hasonlítani a jellememet, amit visz a víz, majd letesz egy-egy kiálló szigeten, aztán a következő hullám továbbsodorja. De ha az egykorú remeték jellemét nézem, Gellért például Itáliából jött, művelt, írástudó ember volt, a Szentföldre igyekezett(!) Ennél távolabbi pontot nehezen választhatott volna magának. Aztán a király fiát nevelte. Iskolát alapított, püspök lett – vagyis a legnagyobb világi hatalmat birtokolhatta volna, ha ez lett volna szándéka. Egy püspököt már nagyon kevesen ellenőrizhetnek, mint tudjuk. De saját akaratából visszavonult a Bakony barlangjaiba. Vannak emberek, akik egy házasságban, egy munkahelyen kibírnak húsz-harminc, vagy még több évet is. Gellért (és én is) a magasságok és mélységek áradatában vitorlázott.

Egyik időszakban teljes energiával szolgálta királyát, országát, egyházát, a másikban úgy lépett ki belőle, mintha mindig is a kilépés pillanatára várt volna. 

Ilyen a folyó is. Szárazabb nyarakon érzi az ember, hogy át tudja úszni, és nicsak már ott is van a túlsó oldalon. Esős nyarakon még az árterek erdeiben is derékig ér a víz; élvezik a szúnyog-rajok, elsűllyednek benne a kocsik. Ilyen veszélyesek és megbízhatatlanok vagyunk mi, remete-lelkű emberek. Felépíthetünk egy házat, egy kolostort, de szó nélkül továbbmegyünk, ha istrángot akarnak kötni a nyakunkba.

A templom

A pilisi romoktól nem messze Pilisszentlélek falvának egyik magaslatán áll egy kedves, otthonos római katolikus templom. A templomot és a mellette fekvő temetőt gondosan ápolják. Ezek valódi otthona és nyugvóhelye lehetnek a helyieknek. Nappal is fogadják a látogatót egészen modern díszítéssel, Kákonyi Asztrik freskóival. Itt újra belépünk az egyetemes kultúrába a jezsuita Pázmány Péterre emlékezvén, aki a magyar egyetem alapítója volt.

Dobosy Ildikó