Piliszentiván 4014 lakosú község a 10-es főközlekedési út és a 10-es/Esztergom- Budapest/ vasútvonal mentén helyezkedik el, Pilisvörösvár szomszédságában. A község eredeti neve Szent Iván, németül Sankt Iwan. A török világ utáni első összeírások Szent Ivánról nem tesznek említést. Feltevések szerint a török hódoltság előtt is létezett itt település Battháza néven.

Az itt lévő régi templom köveit a törökök Vörösvárra vitték és ott építkezésre használták fel. A török hódoltság után a Budai Ágostonosok 1708. december 10.-én nádori adományozásként kapták birtokba Szent Ivánt. 1723-ig csak egy vendégfogadó, valamint egy erdészház és egy gazdálkodó testvér volt a mai község területén. Az első betelepülők 1723-tól a németországi Schwarzwald vidékéről érkező németek voltak, de közülük többen rövid itt tartózkodás után tovább költöztek. 1750-ben Tersztyanovszky János gróf kapta birtokul Szent Ivánt, nádori adományként és az Ágoston-rendi atyának fizetendő 5.700.-Ft kártérítés fejében. Tersztyanovszky 1769-ben bekövetkezett halála után, nem lévén utódja a birtok tulajdonosa az a Majthényi Károly lett, akinek Anna nevű leánya később Madách Imréhez ment feleségül. Ezután házasság révén a Marczibányi, majd a Karácsonyi család volt a birtokos. Ők építették az egykori kolostor helyén, annak köveiből a kastélyt, melyet sajnos a II. Világháború után teljesen leromboltak.

Változást hozott a falu életébe a XIX. század közepén megnyílt szénbánya, mely jó munkalehetőséget kínált a falu és a környék lakosságának, bár a helybeliek eleinte idegenkedtek a föld alatti munkától, mert a bányászok nagy része idegenből, főleg Würtenbergből és Stájerországból érkezett. akkortájt indult meg a falu lélekszámának növekedése: az első magyarországi népszámlálás idején, 1784-87-ben a falu népessége 373 fő volt, 1880-ra 648, 1910-re 1222 főre növekedett. A bánya egészen 1970-ig, bezárásáig foglalkoztatta a község lakosságának nagy részét és segítette a szociális, kulturális és egészségügyi létesítmények létrehozását. A község 1894-ben iskolát, majd 1895-ben állami óvodát is kapott.

Az első Világháborúban 45 férfi halt hősi halált, és a község volt az első az egész országban, mely hőseinek még 1918-ban emlékművet emelt. Az egyházközség 1919-ben alakult meg és a falut 1921-ben Pilisszentiván néven nagyközséggé nyilvánították. A község határában nagyon jó minőségű agyag volt, melyet a fazekasok előszeretettel használtak fel. 1941-ben a település lakossága már 2286 fő volt, túlnyomó részt katolikusok, németek és magyarok lakták.