Perbál 2031 lakosú zsámbéki- medencei község Pilisvörösvártól 14 kilométerre, nyugatra fekszik..

A község területén már az őskorban is laktak emberek. Ezt számos bronzkori lelet bizonyítja. Később, a rómaiak idején több virágzó villagazdaság volt ezen a részen.
Az avar és honfoglalás-korból is kerültek elő leletanyagok. Perbál területe rengeteg régészeti területet tartalmaz, ez is bizonyítja, hogy itt mindig szívesen telepedtek le a különböző korok emberei. Ennek oka egyrészt kedvező geopolitikai helyzete, közel volt Aquincum, majd Buda, fontos kereskedelmi és hadi utak futottak erre, másrészt a kedvező természeti adottságok, források, patakok, jó termőföld, erdő, kőbányák mind megtalálhatók területén.

A hagyomány szerint Szent István királyunk gyóntatójáról, Perbaldus remetéról kapta nevét, aki a királytól visszavonulási engedélyt kapván, a falu jelenlegi helyén telepedett le. A szent hírében álló remetét számosan keresték fel, s lassanként ott telepedtek le körülötte. Így keletkezett a helység.

Első írásos említése a XIII. századból való. Ebben az időben a francia eredetű Aynard nemzetség birtoka, akik a tatárjárás körüli időkben építik fel a már említett Aynard-várát. A török hódoltság alatt a település teljesen elpusztult. A XVIII. század első felében németek és szlovákok betelepülésével éled újjá, akiknek munkája során hamar fejlődésnek indult.

A középkori alapokon felépítik a barokk templomot Szent Annának ajánlva. Ekkor épül a római katolikus Plébánia is. Nem sokkal később felépül az iskola és megkezdődik az oktatás.

A XX. század elejére virágzó nagyközség kétezernél több lakóval, jelentős iparos, kereskedő réteggel. A II. világháború előestéjén a lakosság nagyjából 80%-a német, 15%-a szlovák és körülbelül 5%-a magyar.

A háborút nagyon megszenvedte a település, 1944 Szentestéjén foglalták el az oroszok csapatok. Az 1945 februári Kitörés maroknyi túlélője Perbálon keresztül jutott ki az ostromgyűrűből, de előtte a községben is súlyos harcokat folytattak.
A háború után először a német lakosság döntő részét telepítették ki 3 ütemben Németország különböző területeire, majd a szlovák-magyar lakosságcsere keretében a szlovákság nagy része került a Dunától északra. Helyükre a Felvidék, az Északi-középhegység és az Alföld falvaiból jöttek új lakók.

Mindezekből adódóan egy rendkívül heterogén, de talán éppen ezért toleráns, befogadó közösség alakult ki.

Római katolikus temploma 1752-ben, barokk stílusban épült. Benne barokk és rokokó oltárok láthatóak.

A főutcán végighaladva klasszicista és copfstílusú házak figyelhetőek meg.
A falu szén XVIII. századi vízimalom áll.